A Közép-európai Kezdeményezés Parlamenti dimenziója (KEK) politikai és belügyekkel foglalkozó bizottságainak találkozója Rómában

Létrehozva: 2011. 04. 06.

2011 április 6-8. között Rómában (Olaszország) zajlott a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) parlamenti dimenziójának politikai és belügyekkel foglalkozó bizottságainak találkozója.

Az olasz képviselőház

A rendezvényt a KEK olaszországi küldöttségének elnöke, Roberto Antonione úr és az olasz képviselőház elnöke, Gianfranco Fini úr nyitották meg. A 15 európai ország parlamenti képviselőinek részvételével zajló megbeszélés a KEK fejlődési perspektíváira öszpontosított. Több résztvevő kiemelte, hogy a KEK kiemelkedő szerepet játszik az európai integráció megvalósításában, azáltal, hogy  a regionális együttműködésre öszpontosítva, hídat alkot a különböző makró-régiók között.

A résztvevők elfogadtak egy zárónyilatkozatot, amit a folyó év május 20.-án Belgrádban (Szerbia) a KEK együttes parlamenti dimenziójának tagjai elé terjesztenek elfogadásra. A záronyilatkozat szerint tovább kell erősíteni az EU- KEK kapcsolatokat, továbbá javasolja egy, a Szertbia, Montenegró, Ukrajna és Olaszország (az u.n. "bővített Trojka") külügyminiszterei és ezen országok parlamenti vezetői közötti találkozó létrejöttét, amely folyó év jónius 10-én Triesztben kerülne megrendezésre.

A román küldöttség

Romániát a rendezvényen Cornel ITU (PSD) parlamenti képviselő, Mihăită GĂINĂ (PSD) szenátor és jómagam EDLER András György (RMDSZ) parlamenti képviselő képviseltük.

A rendezvény előestjén szervezett fogadáson találkoztunk Răzvan RUSU úrral, Románia olaszországi nagykövetével, akivel aktuális politikai témákról és az Olaszországban élő románok helyzetéről beszélgettünk.

 

A Sixtus-kápolna

Kihasználva a néhány rendelkezésünkre álló szabad órát, rövid városnézésre is sort kerítettünk, útba ejtve  Róma, az örök város fontosabb látnivalóit.

 

A Közép-európai Kezdeményezés Parlamenti dimenziója (KEK) politikai és belügyekkel foglalkozó bizottságainak találkozója Rómában A Közép-európai Kezdeményezés Parlamenti dimenziója (KEK) politikai és belügyekkel foglalkozó bizottságainak találkozója Rómában

Az RMDSZ parlamenti képviselője

 

Sepsiszentgyörgy körzet

 

Telefon: +40 (733) 55 84 87

Email: edler.andras@yahoo.com

oldaltérkép | kapcsolat

© Copyright Édler András-György 2011. Minden jog fenntartva.